Két halott gyerek, pedofilgyanú az otthonban
2011. február 04. péntek 18:00
Az internetes lap emlékeztet: az önkormányzat várhatóan egy hónapig tartó vizsgálata azután kezdődött, hogy az elmúlt hónapokban az intézmény két lakója is meghalt, de emellett arra is keresik a választ, hogy az egyik nevelő miként vihetett haza magával rendszeresen két kislányt anélkül, hogy ezt bármelyik kollégája szóvá tette volna.
Az Index szerint a gyermekotthonban tavaly júniusban történt az első szokatlan esemény, amikor kigyulladt egy ágy és hét gyermeket, valamint egy felnőttet megfigyelésre kórházba vitték.
A Cseppkő utcai intézmény azonban csak egy hároméves kisfiú tragédiájával került be a köztudatba. A gyerekre november 19-én ráborult egy polc, ennek következtében súlyos sérüléseket szenvedett, kómába került, majd november 24-én lekapcsolták a kórházi lélegeztetőgépről - írják.
A lap információi alapján tavaly novemberben újabb haláleset történt: az otthon egyik tizenhárom éves lakójának holttestére a Millenáris Parkban találtak rá. Az Index úgy tudja, a fiú feltehetően öngyújtó-töltőgáz belélegzésétől halt meg.
Hozzáteszik: a megdöbbentő események január első hetében folytatódtak, amikor kiderült, hogy egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, és egy ágyban is aludt velük.
Csókay László, a Fővárosi Önkormányzat ifjúságvédelmi alosztályvezetője a portálnak úgy nyilatkozott, hogy a fenntartó ez utóbbi eset után, január 14-én döntött a vizsgálat megindításáról.
A cikkben megjegyzik továbbá, hogy a BRFK a hároméves kisfiú halála ügyében foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes. A rendőrség emellett annak a nevelőnek az ügyében is nyomoz, aki rendszeresen két kislányt vitt haza magával, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. A nevelő már nem dolgozik a gyermekotthonban - fűzik hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

