Kemény harcok dúlnak a szocialista pártban
2009. június 23. kedd 08:02
A találkozóra Botka László szegedi polgármester, Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettes, Ujhelyi István alelnök, Mesterházy Attila frakcióvezető, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter kapott meghívót - írja a Népszabadság.
A lap szerint ott volt még Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Kiss Péter és Szekeres Imre, valamint Puch László és Veres János is. A Népszabadság közli: a párton belüli legtöbb erőcsoport Botka Lászlóban látja a megfelelő "új arcot", ráadásul őt a Lendvai-Kiss-Szekeres hármas sem utasítaná el.
A Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP-ben dúló hatalmi harc egyre erősödik, miközben Szekeres Imre elnökhelyettes pártbeli pozíciójának megtartása érdekében a tisztújítást szorgalmazó ifjabb szocialisták között igyekszik mind több szövetséges találni.
A lap szerint több szocialista is elégedetlen a párt jelenlegi irányvonalával, ami egyre erősíti az előrehozott választások esélyét.
A Magyar Hírlap úgy tudja, Szanyi Tibornak azt a javaslatát, mely szerint aki az őszödi beszéd és Gyurcsány leváltása között a pártelnökség tagja volt ne indulhasson párttisztségért, minden szekértábor elveti. Az ok: mind a Botka László nevével fémjelzett fiatal szocialisták, valamint Lendvai, Kiss, Szekeres tagja volt ebben az időszakban a szocialista vezérkarnak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...