Kedvezményes nyugdíj: nincs változás
2010. november 22. hétfő 14:55
A kormányszóvivő kiemelte: a javaslat péntek óta fent van a parlament honlapján, az bárki számára elérhető, semmi titok nincs benne. Az előterjesztés a kedvezmények kapcsán ugyanazt tartalmazza, mint amiről két hete beszélnek - tette hozzá.
Megerősítette, hogy azok a magyar nők, akik negyven év munkaviszonnyal rendelkeznek, elmehetnek nyugdíjba. Ebbe legfeljebb nyolc év számíthat bele gyermekek gondozásával eltöltött időként; nem számít bele ugyanakkor a szakiskola és a felsőoktatás ideje.
A javaslatban semmilyen változás nem történt, nincs semmilyen becsapás - szögezte le Nagy Anna.
Megismételte, hogy az intézkedés várhatóan 24 ezer nőt érinthet.
A Népszabadságban hétfőn jelent meg egy írás, amely szerint a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tévő jogszabályba annyi korlátozó feltételt építettek be, hogy a legnagyobb kedvezménnyel alig néhány százan élhetnek majd.
Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára arról, hogy milyen mozgástér van a költségvetési módosító javaslatok támogatásánál, mire van lehetőség, azt mondta, a kormány várhatóan szerdán alakítja ki álláspontját.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

