Kedden akár már huszonkét fok is lehet napközben
2021. március 29. hétfő 17:12

Hétfő estig az ország legnagyobb részén fátyol-, illetve gomolyfelhők zavarhatják, szűrhetik a napsütést, majd megvastagodhat a felhőzet. Éjszaka előbb az ország északi, északkeleti megyéiben, hajnalban már az Alföldön is előfordulhat gyenge eső.
Kedd délelőttig az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon borult körzetek is lehetnek, de másutt is sok lesz a felhő. Szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni fog a felhőzet. Rövid időre a legtöbb helyen kisüt a nap, sőt a Dunántúlon már több órás napsütés várható.
Főleg a nap első felében a felhősebb keleti tájakon még lehet gyenge eső, majd napközben a gomolyfelhőkből kisebb zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak kedden a Dunántúlon élénkülhet meg az északi szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten néhol ettől hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10 és 22 fok között alakul, a felhősebb északkeleti, keleti tájakon lesz a hűvösebb, míg a naposabb dunántúli területeken a melegebb idő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Egy drón rögzíti majd a Zsolnay...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Megdőlt az országos hajnali...