KDNP: nem átgondolt a MÁV 2009-es menetrendje
2008. december 09. kedd 14:03
Amennyiben a tervezett menetrend életbe lép vasárnaptól, a KDNP a parlament gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezi, hogy a grémium vizsgálja felül a menetrendet - tette hozzá a képviselő.
"Elképesztő" hatásai lehetnek annak, hogy egy kész menetrendet "felsőbb utasításra megnyirbálnak" - tette hozzá a politikus. Miért jó az, hogy kiveszik a vonatokat, nem fejlesztik az utasközlekedést - tette fel a kérdést Molnár Béla, aki hozzátette, Európában reneszánszát éli a vasút, míg Magyarországon a kormányzat a kötöttpályás közlekedést visszafejleszti, ami a politikus szerint elfogadhatatlan.
Mint mondta, évi 200 milliárd forintot "pumpálnak" a vasútba, azonban nincs az a pénz, amit a MÁV el ne tudna nyelni - fogalmazott, hozzátéve: a fejlesztések nem látszanak, hiszen nincs több vonatpár, nem jobbak a vonatok.
Ugyan néhány elővárosi vonalon voltak fejlesztések - jegyezte meg Molnár Béla, de például Pécs és Szombathely között csak három gyorsvonat közlekedik, Budapest és Nagykanizsa között pedig kivették a délelőtti gyorsvonatot.
Olyan menetrendet kell összeállítani, amivel az emberek kényelmesen és jól elérik céljukat - mondta a kereszténydemokrata politikus. Tarthatatlannak nevezte például azt, hogy a nyári időszakot leszámítva Budapest és Nagykanizsa között nincs közvetlen vonat.
Molnár Béla cáfolta azokat a kormányzati megnyilatkozásokat, hogy a menetrend-egyeztetéseken a polgármesterek nem vesznek részt. Mint mondta, eddig minden konzultáción részt vettek, a minisztérium és a MÁV azonban figyelmen kívül hagyja a javaslatukat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...