Katonanőre támadt egy szír férfi, előzetesbe került
2016. október 16. vasárnap 12:55

Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke közelében a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják.
A gyanú szerint a férfi - akit Németországban az eddigi adatok szerint menekültként vettek nyilvántartásba - a magyar- szerb határon felállított kerítésen keresztül átjutva kívánt Szerbiába jutni Röszke külterületén csütörtök este, úti célja Törökország volt.
A férfit észrevette a három társával szolgálatot teljesítő őrvezető nő, aki egy kicsit eltávolodott kollégáitól. Ekkor a gyanúsított egy közel egy méteres, kihegyezett akáckaróval, azt a feje fölé emelve rátámadt a sértettre, mintegy 15 méter távolságból felé közeledve. Ezt észrevették a katona járőrtársai is, akiknek egy méterre a sértettől sikerült megállítaniuk a szír férfit, és így megakadályozták a támadás befejezését.
A nyomozási bíró a szökés, elrejtőzés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem jogerős - mondta a csoportvezető ügyész.
Képünkön: Lengyel határőr (jobbra) és rendőr (jobbra a második), valamint egy magyar rendőr járőrözik a magyar-szerb határnál Röszke térségében.
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...

