Katonai imakönyvet adott ki az egyház
2010. április 10. szombat 13:13
A több mint 1.100 oldalas kiadvány célja, hogy "egy tartalmas, mondanivalójában és stílusában is megváltozott és megújult könyvet készítsenek el".
Az MKPK titkárságának közlése szerint az imakönyv első része a katolikus egyház alapvető tanítását tartalmazza. A Miatyánk mondatainak magyarázatain keresztül átvezeti az olvasót az egyházi hagyomány alapján kidolgozott tanításokhoz, egyebek mellett bemutatja a szentségeket, a tízparancsolatot, az egyházi év ünnepeit és a keresztény erényeket.
A könyv a katonai imák és elmélkedések mellett Istenkereső imákat és elmélkedéseket is tartalmaz, illetve a feltámadásról éppúgy ír, mint a nap megszenteléséről, az eucharisztia (oltáriszentség) ünnepléséről vagy a karácsonyról. Külön fejezet szól a szentháromságról és Szűz Máriáról.
Szerepelnek a katonai imakönyvben angyalokhoz szóló imák, valamint a hazáért, a családért és a közösségért mondható imádságok. A kötetben a Bibliából vett részek mellett a nagy egyházírók imái és elmélkedései, valamint több mint száz költő, író, tudós gondolkodó, államférfi és katona írásai olvashatók.
A kiadványt a Katolikus Tábori Püspökség terjeszti a Magyar Honvédségben. A püspökség kiadásában első alkalommal 2004-ben jelent meg hasonló imagyűjtemény.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

