Kánikula várható a hét első napjaiban, aztán kissé enyhül majd a hőség
2019. június 30. vasárnap 18:00

Július első napjaiban tovább erősödik a kánikula, de a hét közepén néhány fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn sok lesz a napsütés, csapadék nem várható, legfeljebb csak késő este sodródhat be az északnyugati határvidékre egy-egy zápor, zivatar. A szél megélénkül, helyenként megerősödik, a Kisalföld térségében estefelé az északnyugatira forduló szelet akár viharos lökések is kísérhetik. A leghidegebb órákban 13-19 fok lehet. Napközben 33-37 fokig melegszik fel a levegő.
Kedden eleinte napos idő, majd északnyugat felől megnövekvő fátyol- illetve gomolyfelhőzet várható. Elszórtan - főként északkeleten és nyugaton - valószínű zápor, zivatar. A szél többfelé megerősödik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat. A minimumhőmérséklet 17 és 23, a maximumhőmérséklet 27 és 34 fok között várható, délkeleten lesz napközben a legmelegebb.
Szerdán a napsütés mellett eleinte északkeleten, napközben inkább csak délnyugaton, nyugaton alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb hőmérséklet 26 és 30 fok között valószínű.
Csütörtökön nagyrészt napos idő ígérkezik, elsősorban délnyugaton, nyugaton helyenként zápor, zivatar előfordulhat. A leghidegebb órákban 12-17 fok lesz. Napközben 25-30 fokig melegszik fel a levegő.
Pénteken napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb hőmérséklet 26 és 31 fok között lesz.
Szombaton és vasárnap sok napsütés várható, főként nyugaton, délnyugaton lehet néhol zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet mindkét nap 14 és 19 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 26 és 32, vasárnap 25 és 30 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...