Kállai szerint erősödik az intolerancia
2010. április 08. csütörtök 13:03
A biztos csütörtöki, a nemzetközi roma nap alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: ennek oka, hogy nehezebbek lettek a társadalmi és gazdasági körülmények az országban.
A cigányságra háruló további nehézségek miatt Kállai Ernő köszönetet mond azoknak, akik tettek azért, hogy a békés társadalmi együttélés eszméi eljussanak a társadalom roma és nem roma tagjaihoz egyaránt. Hangsúlyozza: ez lehet az alapja a kölcsönös megértésre, tiszteletre épülő, nyitott, szolidáris társadalom kialakításának.
Csütörtökön tartják a romák világnapját, Budapesten ez alkalomból konferenciákat, fotókiállításokat rendeznek. A romák világnapját minden évben április 8-án tartják annak emlékére, hogy 1971-ben Londonban ezen a napon rendezték meg a romák első világkongresszusát, amelyen elfogadták a roma nép zászlaját és himnuszát.
Ma mintegy 13-15 millió a cigányok száma világszerte. A legtöbben, mintegy kétmillióan Romániában élnek, míg Magyarországon becslések szerint 600-700 ezren, többségük nagy szegénységben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

