Ingyenes méhnyakrák-védőoltás Csongrádban
2008. december 04. csütörtök 11:31
Az idén tavasszal elindult Egészséges Vásárhely Program keretében az önkormányzat öt esztendőn keresztül ingyenesen biztosítja a méhnyakrák-megbetegedések 70 százalékát okozó HPV-fertőzés elleni védőoltást - mondta a szakember a kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón.
Az oltássorozat - a védettség eléréséhez összesen három oltásra van szükség - december elején záruló első körében a korosztályhoz tartozó 261 vásárhelyi lány szülei közül 237-en igényelték gyermekük számára a vakcina beadását. Az ő esetükben az önkormányzat teljes egészében átvállalja az oltássorozat 90 ezer forintos költségét - tudatta a főigazgató.
Kallai Árpád elmondta, hogy Magyarországon mintegy 1000-1200 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak évente, a betegek közül több mint 400 nő bele is hal a súlyos kórba. Ez a szám különösen annak fényében magas, hogy a méhnyakrák ma már viszonylag hatékonyan kezelhető, ha idejében felfedezik - hangsúlyozta.
Zsigmond H. Krisztina, a vakcinát forgalmazó GSK gyógyszergyár munkatársa az MTI kérdésére elmondta, hogy jelenleg 25 település önkormányzata vesz részt aktívan a méhnyakrák elleni oltási programban, így az idén mintegy 1200 lány kaphat ingyenesen védőoltást. Az elsődleges célcsoportot azok alkotják, akik még nem élnek aktív szexuális életet.
A Hódmezővásárhelyen elért 90 százalék fölötti oltási arány az országban a legmagasabb, ez annak is köszönhető, hogy az önkormányzat a teljes oltássorozat költségét állja - közölte. Az oltássorozaton való részvétel aránya annál alacsonyabb, minél nagyobb önrészt kell a szülőknek vállalniuk - tette hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...