Indul a fiatalokat érintő alkoholkiszolgálási tilalom ellenőrzése
2023. június 24. szombat 11:32

A fiatalkorúak alkoholtermékekkel történő kiszolgálási és értékesítési tilalmának ellenőrzési akciója indult kedden - írta a közösségi oldalán az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Kupecki Nóra közölte, hogy a fogyasztóvédelem a vendéglátóipari egységek és szórakozóhelyek mellett a fesztiválokon és a kulturális rendezvényeken is ellenőrzi, hogy betartják-e a 18 év alattiakra vonatkozó kiszolgálási tilalmat.
Az alkoholfogyasztás a 18 év alattiakat komoly egészségügyi következményekkel fenyegeti - indokolta az intézkedést, hangsúlyozva, hogy a jövő nemzedékeinek egészségvédelme kiemelt társadalmi érdek, ezért a fiatalok mindennapjait, a fejlődésüket befolyásoló jogszabályi követelmények betartását visszatérő jelleggel vizsgálják.
A jogsértő kereskedelmi egységek bírságra számíthatnak, ismételt és súlyos szabályszegés esetén 1 évig nem árulhatnak alkoholtartalmú italt, ideiglenes bezárásukat is elrendelheti a fogyasztóvédelmi hatóság - olvasható a helyettes államtitkár bejegyzésében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...