Ilyen feladatokat kaptak matekból a ma érettségizők
2014. május 06. kedd 09:44
Halmazelmélet, százalékszámítás, másodfokú egyenlet, kamatos kamat, logaritmus, gráfok, síkgeometria, valószínűségszámítás - ilyen témakörből is szerepelnek feladatok a középszintű matekérettségi első, rövidebb példákból álló részében - írja az Eduline.
Az oktatási portálnak nyilatkozó szaktanár szerint a tizenkét feladatból hármat-négyet általános iskolai tudással is meg lehet oldani, ilyen például a százalékszámításra épülő példa, illetve a másodfokú egyenlet. Furcsa döntésnek nevezte, hogy az első feladatsorban két halmazos, két függvényes és két szöveges feladat is van, az előző években mindegyik típusból egy-egy példa volt.
Kellemetlen meglepetés lehet a diákok számára, hogy az idén is van gráfelmélet az első feladatsorban, ezt pedig nem minden iskolában tanítják elég részletesen, sőt az eduline által megkérdezett szaktanár olyan érettségizővel is találkozott már, aki egyáltalán nem tanulta ezt a témakört.
Rendben megkezdődtek a matematika írásbelik kedd reggel országszerte a középiskolákban. A kormányhivataloktól beérkezett jelzések szerint mindenütt zavartalanul folyik a vizsga, semmilyen rendkívüli esemény nem történt - közölte a köznevelési államtitkárság az MTI-vel.
A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg, 45 perc alatt, majd a II. feladatlapra 135 perce van. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg a tanuló az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja.
Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmaz, ez az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik. Az első rész három feladatot tartalmaz, amely egy vagy több kérdésből áll. A második rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ezek értékelhetők.
A matematika emelt szintű írásbelije 240 perces. Az írásbeli vizsga kétrészes, és a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatja. Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, ebből négyet kell kiválasztani, megoldani, és csak ez a négy értékelhető.
A vizsgázónként megengedett segédeszközök közép- és emelt szinten: függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő. Ezekről a vizsgázó gondoskodik, az eszközöket a vizsgázók a vizsga során egymás között nem cserélhetik.
A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.
MTI - eduline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Nézze meg, milyen időjárásra...