Idén is 1,5 milliárd forintból irtják majd a szúnyogokat
2016. április 13. szerda 13:35

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is mintegy 1,5 milliárd forintot szánnak a várható jelentős szúnyoginvázió elleni hatékony védekezésre, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
A határozat szerint a Belügyminisztérium (BM) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság feladata az országos szúnyoggyérítési program központi megvalósítása, amelynek finanszírozására 1483,8 millió forintot biztosítanak a költségvetésből, valamint további hatvanmillió forintot csoportosítanak át a turisztikailag frekventált területeken történő szúnyogirtásra.
Ezen felül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által működtetett - a kiemelt járványügyi jelentőséggel bíró szúnyogok jelenlétét nyomon követő - rendszer további finanszírozására 16,2 millió forint forrást adnak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

