Huszonnégy embert menekítettek ki a tűzoltók egy lakóházból
2016. április 03. vasárnap 08:03
Szén-monoxid veszélye miatt huszonnégy embert menekítettek ki a tűzoltók Budapesten, a XVI. kerületben vasárnap hajnalban.
A katasztrofavedelem.hu oldalon olvasható friss beszámoló szerint a Hársfa utca egyik társasházából szén-monoxid-mérgezés gyanújával hét embert kórházba szállítottak a mentősök. Az első közlések még két ember kórházba szállításáról szóltak.
A háromszintes lakóépülethez percek alatt kiérkeztek a főváros hivatásos tűzoltói is, akik két lakásban, valamint a folyosón gázkoncentrációt mértek, ezért az épületben tartózkodó 24 embert az utcára menekítették. A helyszínre riasztották a gázszolgáltató szakemberét is, aki a két lakás fűtőberendezéseit kizárta a társasház fűtési rendszeréből.
Miután a tűzoltók átszellőztették és átvizsgálták az épületet, a kimenekített emberek visszatérhettek otthonukba.
Elsődleges információk szerint a kórházba szállított hét lakó közül ketten súlyos szén-monoxid-mérgezést szenvedtek - derül ki a közleményből.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...

