Humorfesztivált szerveznek a hajléktalanságról
2013. április 05. péntek 16:28

Csöbörből vödörbe - Hajléktalan Humorfesztivál címmel hirdetett pályázatot a Menhely Alapítvány Fedél Nélkül utcalapja és a Magyar Vöröskereszt AHA Színpada.
Selmeczi Tibor humorista, a zsűri elnöke a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, bárki beküldheti a hajléktalan léttel, a nyomorúsággal kapcsolatban született humoros alkotását, "azok, akik fedél nélkül élnek, akik egykor fedél nélkül éltek vagy akik a jövőben lesznek hajléktalanok".
Bárki tetszőleges számú pályaművet adhat le - műfaji megkötés nélkül - személyesen, postán vagy e-mailben június 30-áig. A három első helyezett pénzjutalomban részesül, a zsűri által legjobbaknak ítélt műveket pedig a szeptember végi humorfesztiválon bemutatják.
Varga Ferenc József humorista elmondta, hogy a hajléktalanok a melegedőkben, a különböző szolgáltatások helyszínein értesülhetnek a pályázatról, így mindenkihez eljut a felhívás.
A fesztiválon az alkotásokat a szerzők, az AHA (A Hajléktalanok Színpada) színészei és humoristák közreműködésével adják elő. Az AHA az ország egyetlen, tizenkét éve rendszeresen működő, hajléktalanokból, illetve valahai hajléktalanokból álló színpada.
Kepe Róbert, a Fedél Nélkül című lap képviselője elmondta, hogy a pályázattal az újság évek óta dédelgetett álma valósul meg. Munkájuk során a dolgozni vágyó és alkotó hajléktalanokat fogják össze, ösztönzik őket a fejlődésre, eközben felhívják a társadalom figyelmét is a fedél nélkül élő emberek gondjaira. Rendszeres fórumot biztosítanak a hajléktalan emberek önkifejezésének, ezzel együtt munkát és megélhetést a lap terjesztői hálózata tagjainak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

