Homályban a jövőbeni filmfinanszírozás
2010. november 03. szerda 09:56
A lap szerint a magyar filmszakma helyzete az új büdzsétervezet alapján némiképp hasonlít a Fidesz 1998-ban történt kormányra kerülése utánihoz. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) támogatási keretét az idei 5,1 milliárdról 1,035 milliárd forintra csökkenti a kormány 2011-re, máshol teremtve filmes forrásokat. Jövőre pedig más közalapítványokkal együtt meg is szüntetik az MMK-t.
A Népszabadság azt írja, hogy az MMK és a filmművészszövetség talán még meg tudja rendezni a február eleji Magyar Filmszemlét. A lap emlékeztet arra, hogy az MMK támogatta a filmterjesztést, a filmes kiadványokat, rendezvényeket, a Mozgókép Mestere díjat, fizette a nemzetközi kapcsolatokból adódó költségeket, aminek forrása most nem látszik. Ugyanakkor a közalapítványnak filmek gyártására felvett ötmilliárd forint bankhitele van. Ennek fedezetét a kormánnyal kötött 2013-ig szóló támogatási szerződés jelentette.
A lap egy rejtélyes "magyar film támogatása" elnevezésű rovatot talált a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési fejezetében.
A szétaprózott összegeket összeadva mintegy 3,2 milliárd forint állami filmtámogatás lesz 2011-ben. Ehhez hozzájöhet még az az egymilliárd forint, amit korábban zároltak. A lap szerint így az összeg már nem lenne olyan kevés. "Csak az a kérdés, kik osztanák el, és mire" - olvasható a Népszabadságban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...