Holttestre bukkant a Dunában egy horgász
2019. június 24. hétfő 09:00

A Korea Herald értesülése szerint a Hableány sétahajó balesetének helyszínétől 30 kilométerre, Csepelen egy holttestre bukkant szombat este valamivel 22 óra után egy horgász.
A dél-koreai csapat együttműködve a magyar hatóságokkal jelenleg azon dolgozik, hogy a holttestet mihamarabb azonosítsák - írták.
A rendőrség az M1 kérdésére megerősítette, hogy valóban találtak egy holttestet, amelynek még tart az azonosítása, így bővebb tájékoztatást még nem tudnak adni - hangzott el az M1 Híradójában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken közölte a honlapján, hogy továbbra is kutatnak a Duna fővárostól délre eső teljes szakaszán a május 29-ei dunai hajóbalesetben eltűntek után. A magyar rendőrök és a katasztrófavédelmi egységek a koreai társszervekkel közösen továbbra is folyamatosan vizsgálják a Duna 215 kilométeres szakaszát - írták.
A Hableány sétahajó május 29-én este 9 óra 5 perckor süllyedt el a Margit híd lábánál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon harmincöten utaztak, harminchárom koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet hét koreai állampolgár élte túl, az üközés után hét holttestet találtak. Azóta újabb tizennyolc holttest került elő, ám három embert - valamennyien koreaiak - még keresnek
Forrás: hirado.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...