Hétvégén razziáznak a szórakozóhelyeken
2011. január 28. péntek 16:10
Timár Zoltán elmondta: az ellenőrzések célja, hogy minél több szórakozóhelynek felmérjék a működési viszonyait és megvizsgálják, mennyire tudják a szervezők garantálni a szórakozni vágyók nyugalmát és biztonságát.
Kiemelt szempontként vizsgálják, hogy a szórakozóhelyek veszélyhelyzet esetén kiüríthetőek-e biztonságosan, vagyis a résztvevők száma, a helyiségek befogadóképessége és a menekülési útvonalak száma arányban áll-e egymással.
Ugyancsak igyekeznek kiszűrni a jogsértéseket, így a feketén történő foglalkoztatásra is külön figyelmet fordítanak.
Az ellenőrzésekben a rendőrség mellett a tűzoltóság, az önkormányzatok és a közegészségügyi társhatóság munkatársai is részt vesznek.
A hétvégi ellenőrzéssorozat eredményeit a résztvevők összesítik és a jövő hét elején nyilvánosságra hozzák.
Az akció előzménye, hogy január 15-én Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen három fiatal életét vesztette a diszkóból kiáramló tömegben. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány korábbi közlése szerint fulladás okozta. Az ügyben nyolc embert gyanúsítanak halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. A szórakozóhelyet a terézvárosi jegyző január 19-én 90 napra bezáratta, majd a West Balkán néhány nappal később a honlapján közölte, hogy végleg bezár.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok veszélyére...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...