Háza, autója és hajója is van Cipruson Ahmed H.-nak
2019. január 20. vasárnap 10:21

Ahmed H. nem csupán egy erőszakos bevándorló, ügye ugyanis rámutat arra, hogy a külföldről, jellemzően Soros György által finanszírozott aktivista csoportok nem csak behozzák a bevándorlókat, majd támogatják őket, amikor bűncselekményt követnek el, de még abban is segítenek, hogy pénzt keressenek az adófizetők kárára - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Az adásban felidézték, hogy az ötéves szabadságvesztésre ítélt Ahmed H. 8 millió forint kártérítést követel jó hírnevének megsértése miatt.
Dömötör Csaba a tárcája ellen indított perről szólva teljesen abszurdnak nevezte, hogy egy bűnöző 8 milliót akar keresni, mert megsértették a jó hírnevét. Azt ugyanis nem a kormány, hanem saját maga sértette meg, amikor rátámadt a rendőrökre - mondta az államtitkár.
Kiemelte, a magyar hatóságok álláspontja szerint Ahmed H. nem maradhat Magyarországon, mivel veszélyt jelent a magyarok biztonságára.
Ezért született az a döntés, hogy kitoloncolják az országból - fejtette ki Dömötör Csaba, hozzátéve: ehhez azonban az kell, hogy valamelyik ország befogadja. „Mivel Cipruson van háza, autója és a hírek szerint még hajója is, ezért az a legkézenfekvőbb, ha a kitoloncolás Ciprusra történik" - jelentette ki.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára aláhúzta, egy terrorista nem járkálhat szabadon Magyarországon, ezért Ahmed H. idegenrendészeti őrizetben marad kitoloncolásáig.
Kitért arra is, Ahmed H.-nál a bűncselekmény elkövetésekor nyolc útlevelet találtak, ami életszerűtlen egy életét féltő valódi menekülttől. Dömötör Csaba szerint az sem véletlen, hogy a kormány bevándorláspolitikáját támadó szervezetek közül annyian kiálltak mellette.
Képünkön: Ahmed H. (elöl balra) az ellene folyó per megismételt elsőfokú eljárásán a Szegedi Törvényszéken 2018. március 14-én.
MTI - Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Boban Marković, Margaret Island,...