Háromszáz új alkalmazottat vesz fel IKEA
2016. december 07. szerda 12:37

Háromszáz új dolgozót vesz fel az IKEA a jövő tavasszal megnyíló új soroksári áruházába, a munkaerő toborzása október óta tart - mondta Szabó Ágnes áruházvezető szerdán az épülő áruház bemutatóján.
Hozzátette, hogy a mintegy 16,8 milliárd forintos beruházással megépülő áruház az IKEA harmadik üzlete lesz Magyarországon, és ez lesz az ország legnagyobb áruháza. Az épület szerkezete elkészült, a belső gépészeti munkák folynak - tájékoztatott. Az áruház belső kialakítása, és a termékek elhelyezése év elején indulhat.
Hozzátette azt is, hogy a dolgozók nagyjából ötven százalékát már felvették, eladási területekre, logisztikai és éttermi egységekbe keresnek még munkaerőt. A toborzási tapasztalatokról azt mondta, hogy kilencszáz jelentkező volt az első körben, az áruház jövő tavaszi megnyitására biztosan sikerül feltölteni a létszámot.
Az internetes értékesítés tesztelése a régióban folyamatban van, Magyarországon várhatóan 2017-ben elindulhat - mondta Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője. A soroksági IKEA mintegy 35 ezer négyzetméteres lesz, 1200 férőhelyes parkolóval, ahol elektromosautó-töltőket is elhelyeznek. Lesz kültéri játszóház is, amit a soroksári óvodások terveinek felhasználásával építenek fel.
Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 330 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel. Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2015. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14 százalékkal, 47 milliárd forintra nőtt. Az adózott eredmény 2,477 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 1,628 milliárd forintról.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...