Gyurcsány: Orbánék "semmit nem felejtenek"

2008. október 31. péntek 08:06

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz a pénzügyi válságot követő összefogás idején is úgy viselkedik, mint a Bourbounok: semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak. A miniszterelnök a Népszavában pénteken közölt interjúban azt mondta: a legnagyobb ellenzéki párt ugyanazt a fáradt lemezt nyomja 2006 óta, bármi történjék a világban.

Emlékeztetett arra: a nemzeti csúcsot követően már három ötpárti tárgyalás volt, és ebben a helyzetben Orbán Viktornak meg kell hallania az együttműködés parancsát, ha akarja, ha nem.

"Ebben a helyzetben az együttműködés miniszterelnöke vagyok. A Fidesz elnöke pedig a pártoskodás vezére. Mindenki eldöntheti, melyik utat követi" - jelentette ki az interjúban a kormányfő.

(mti)