Gyurcsány Ferenc Párizsba és Prágába utazik a héten

2008. május 19. hétfő 20:31

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Párizsba, onnan pedig Prágába utazik, ahol részt vesz az Európai Nukleáris Energetikai Fórum miniszterelnöki találkozóján - jelnetette az MTI.


A kormányszóvivő, Budai Bernadett elmondta: a miniszterelnök Nicolas Sarkozy elnök meghívására utazik a francia fővárosba, viszonozva az államfő tavaly szeptemberi látogatását. Hozzátette: megbeszélésükön áttekintik a kétoldalú kapcsolatok mellett, a nemzetközi politika aktuális kérdéseit is.

Párizsban aláírják a Magyarország és Franciaország közötti stratégiai partnerségi okmányt, valamint a biotechnológiai központok közötti kétoldalú együttműködésről szóló szerződést.

Mint mondta, a miniszterelnök találkozik olyan francia üzletemberekkel is, akik Magyarországi befektetéseket terveznek. Gyurcsány Ferenc beszédet mond a francia gyáriparosok szövetségénél, ahol várhatóan bejelentik a Francia-Magyar Kereskedelmi Kamara megalakítását.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök beszédének fontosságát az adja, hogy június elején Franciaországban rendezik meg az egyik legjelentősebb, világméretű befektetési konferenciát, amelynek Magyarország lesz a díszvendége.

A szóvivő tájékoztatása szerint ezt követően Gyurcsány Ferenc Prágába utazik, ahol részt vesz az Európai Nukleáris Energetikai Fórum miniszterelnöki találkozóján és jelen lesz azon a vacsorán, amelyet Mirek Topolánek cseh kormányfő ad a visegrádi együttműködésben (V4) részt vevő országok és a balti államok miniszterelnökei, a szlovén kormányfő, valamint az Európai Bizottság elnöke tiszteletére.

Budai Bernadett kitért arra, a találkozó témái között szerepel az energiabiztonság, a szomszédságpolitika és a lisszaboni szerződés megvalósításának kérdései. Napirendre kerülhetnek továbbá a jövő év elején kezdődő cseh uniós elnökség kérdései is - mondta.

Az MTI kérdésére beszámolt arról: a miniszterelnököt 26 fős delegáció kíséri el. A csoport menetrendszerinti járattal utazik Párizsba, a miniszterelnök onnan szintén menetrendszerinti járattal megy tovább Prágába, de már csak kilenc fős kísérettel - közölte.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a delegáció útja nagyjából nyolcmillió forintba kerül.

(mti)