Gyakran és jól kell továbbképezni a bírókat
2010. május 13. csütörtök 15:28
Baka András a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság összbírói értekezlete után tartott sajtótájékoztatón elmondta: nemcsak a bírósági szervezetnek kell megoldania a rendszerben lévő hibákat, hanem az egész magyar politika érdeke és feladata az igazságszolgáltatás színvonalának emelése.
Szükséges a büntető és polgári eljárási törvény, valamint számos más alapvető - köztük például a távoltartás - jogszabály újrafogalmazása, a büntető törvénykönyv áttekintése - sorolta az LB elnöke. Mint mondta, a koncepciózus jogalkotás nagyban segítené a bíróságok munkáját, hozzájárulhatna a feladatok hatékonyabb és gyorsabb ellátásához.
Az LB és az OIT elnöke szólt a bírók továbbképzésének kérdéséről, valamint arról, hogy munkájuk komplex értékelését az eddiginél gyakrabban és jobban kell végezni.
A teljesítmény értékelése viszont nem azt jelenti, hogy a meghozott ítéletek alapján kritizálják a bírókat - mutatott rá Baka András. Hozzátette: ezzel kapcsolatban javaslat készül arra, hogy a bírók értékelése ne csak a jelenlegi egyszer három, és kétszer hat évre, hanem az életpályájuk egészére terjedjen ki.
Kiemelte: szó van egy szolgálati bíróság létrehozataláról is, amely végső fokon dönthetne a bírók alkalmasságának kérdésében. Ezért javaslatot tesznek egy országos szervezet megalakítására, amely a Legfelsőbb Bírósággal, mint fellebbviteli fórummal egészülne ki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...