Geréb Ágnes házi őrizetben marad
2011. január 21. péntek 15:55
A bíróság pénteki közleménye szerint a dr. G. Ágnes házi őrizetének meghosszabbítását gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt a IX. Kerületi Ügyészség indítványozta, mivel fennáll a bűnismétlés veszélye. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta - írták.
A bíróság szerdai, nem jogerős végzése szerint G. Ágnes az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb március 21-ig lesz házi őrizetben.
A közleményben azt írják, hogy a nyomozás folyamatban van, és a tényállás tisztázása érdekében további nyomozati cselekményeket kell végezni. A megalapozott gyanúban szereplő bűncselekmények tényállása és jogi minősítése nem változott.
Hangsúlyozták, hogy "a gyanúsítás tárgyát képező cselekmény elkövetési ideje a foglakozástól eltiltás, illetve a már folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alá esik, megalapozottan feltehető, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, hasonló cselekményt követne el" a gyanúsított. A bíróság szerint ezért az eljárás jelenlegi szakaszában továbbra is szükséges a házi őrizet - írták.
Geréb Ágnest tavaly október 8-án helyezték előzetes letartóztatásba foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A szakmájának gyakorlásától 2007. október 26-án három évre eltiltott szülész-nőgyógyászt három nappal korábban állították elő, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett újraéleszteniük az újszülöttet. Meggyanúsítása után foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt további két korábbi eset kapcsán is eljárást indított ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Geréb Ágnes korábbi fogva tartásával kapcsolatban egy parlamenti bizottsági jelentés is készült, mert a szülész-nőgyógyászt kéz- és lábbilincsben vitték az első tárgyalására, a lábbilincstől sérülései keletkeztek, továbbá a börtönőrök többször indokolatlanul vetkőztették meztelenre, a büntetés-végrehajtás pedig nem engedélyezte, hogy parlamenti képviselők meglátogassák.
Geréb Ágnes ellen korábbi ügyek miatt is folyik büntetőeljárás, ezeket legutóbb kedden tárgyalta a bíróság. A tavaly júniusban indított perben négy otthon szülési ügyet tárgyalnak, Geréb Ágnes és négy társa ellen a vád egyebek mellett foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. A négy ügy közül Geréb Ágnes háromban - egy 2003-ben, egy 2006-ban és egy 2009-ben levezetett otthon szülésben - érintett. Geréb Ágnes korábban azt vallotta, hogy nem bűnös a két gyermek - az újszülött, valamint a kórházban később elhunyt csecsemő - halálában.
A következő tárgyalást február 15-re tűzte ki a bíró.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

