Fogturizmus: nincs személyi érdekeltség
2011. május 19. csütörtök 08:53
Nincs semmi kapcsolat az egymilliárd forint átcsoportosítása és a fogorvos személye között - válaszolta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Népszavának, miután a lap a miniszterelnök fogásza, az Orvos Turizmus Iroda Zrt. felügyelőbizottságának elnöke és a fogászati turizmus fejlesztésére átcsoportosított pénz összefüggést firtatta.
A szóvivő megerősítette, hogy Bátorfi Béla Orbán Viktor fogorvosa, ugyanakkor hozzátette: a fogorvos "nyilván nem politikai alapon válogatja meg pácienseit, bizonyára van köztük baloldali érzelmű is".
A lapnak arra a kérdésére, hogy Orbán Viktor és Bátorfi Béla személyes kapcsolata szerepet játszhatott-e abban, hogy az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. juthat hozzá a fogászati turizmus fellendítésére szánt egymilliárd forint támogatáshoz, Szijjártó Péter azt mondta: nem, de nincs is ilyen jellegű döntés. "Figyelmébe ajánlom a vonatkozó kormányhatározatot" - fogalmazott az írásban feltett kérdésekre ugyancsak írásban a szóvivő.
A lap csütörtöki számában Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója is nyilatkozott, aki kiállt az állami támogatás szükségessége mellett és cáfolta, hogy a kormány döntése mögött személyi érdekeltségek állnának. Szerinte a magyar kormány meghallotta a szakma hívó szavát.
Mint mondta, együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a program lebonyolításáért felelős Orvosi Turizmus Iroda Zrt.: április 21-én Orbán Viktor miniszterelnök és Szűcs László elnök-vezérigazgató együttműködési nyilatkozatban fejezte ki azon szándékát, mely szerint a magyar állam szerepvállalása elengedhetetlen a Magyarország európai piacvezető szerepének megőrzését célul kitűző gazdaságfejlesztési program megvalósításában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

