Fidesz: tovább nő a munkanélküliség

2008. november 27. csütörtök 17:20

A munkanélküliség növekedése a kormány alkalmatlanságának újabb bizonyítéka - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtökön.

Közleménye szerint egy év alatt egy Mátészalka nagyságú város lakosságával nőtt a munkanélküliek száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte, hogy a munkanélküliségi ráta 7,7 százalék volt az idén az augusztus-októberi időszakban, megegyezett a harmadik negyedévivel, és 0,4 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit.

A foglalkoztatottak száma 3 millió 916 ezer volt, szemben az egy évvel korábbi 3 millió 940 ezerrel, a munkanélkülieké 328 ezret tett ki, megegyezett a harmadik negyedévivel és 17 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit.

Cser-Palkovics András szerint Magyarország jelenlegi helyzetében a munkahelyek megvédése lenne a legfontosabb, de a kormány csak addig jut el, hogy bejelenti a megszűnő munkahelyek számát. "Minél előbb változásra, új politikára és új gazdaságpolitikára van szükség a munkanélküliség megállításához, mert arra a jelenlegi kormány képtelen" - hangsúlyozta.

(mti)