Fidesz: követni kellene az európai mintát
2008. december 07. vasárnap 12:05
A kormánynak "csak alkalmaznia kellene a válságkezelés sikeres európai receptjét, vagyis brutális megszorítások helyett adót és kamatot kellene csökkenteni annak érdekében, hogy a vállalkozások ne kényszerüljenek tevékenységük visszafogására és munkavállalóik elbocsátására" - fogalmazott a politikus sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: a Fidesz úgy véli, ha a kormány nem tesz érdemi intézkedéseket, akkor a következő évben több mint százezer munkanélkülivel lehet számolni Magyarországon.
Mint Bernáth Ildikó mondta, az utóbbi időben a kabinetnek két lehetősége is lett volna a megfelelő intézkedések megtételére, hiszen az adó- és a költségvetési törvények elfogadásakor meghozhatták volna a szükséges intézkedéseket. Ám adócsökkentésre nem került sor, és a költségvetési törvényben sem várhatóak olyan változások, amelyek hatására a kis- és középvállalkozások meg tudják tartani munkahelyeiket.
Ennek kapcsán kérdésre válaszolva emlékeztetett a foglalkoztatási bizottság e héten megtartott ülésére, ahol a testület egyhangúlag támogatta a szocialista Burány Sándor javaslatát, amely az 5-49 fős kisvállalkozásoknak járuléktámogatást biztosított volna. Ehhez a bizottság egyhangúlag olyan módosítást nyújtott be, hogy már két főtől járjon ez a kedvezmény. Bernáth Ildikó hangsúlyozta: erről hétfőn lesz szavazás az Országgyűlésben, ám már most "tudjuk, hogy a kormány sem a Burány-féle (....) javaslatot, sem a két főre vonatkozó módosítást nem támogatja". Ennek kapcsán megjegyezte: a kormány szavakban ad támogatást, ám ha konkrét lépésekről van szó, akkor nem hozza meg a szükséges lépéseket.
A Fidesz szerint az elmúlt időszak adatai is azt mutatják, kormány nem teszi meg a szükséges lépéseket a munkahelyek megvédése érdekében - mondta a politikus, aki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) e hét csütörtökén közzétett adataira emlékeztetett. Eszerint novemberben 58 munkáltató, 3.100 főt érintő csoportos létszámleépítési bejelentést tett a munkaügyi kirendeltségeken. Az ÁFSZ legfrissebb adatai alapján a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók száma 2.000 fővel nőtt az előző hónaphoz képest; 2008-ban eddig ez a legmagasabb havi érték. A nyilvántartott álláskeresők száma a novemberi zárónapon 446.000 fő volt, ami az előző hónaphoz képest 5 százalékos, az előző év azonos időszakához képest pedig 6,2 százalékos (26.100 fős) növekedés.
A politikus megjegyezte: a munkanélküliség növekedésével párhuzamosan egyre jobban nyílik az olló az ország egyes régiói között, s a lemaradók egyre rosszabb helyzetbe kerülnek.
Bernáth Ildikó - egy kérdésre reagálva - példaként említette a Németországban pénteken elfogadott és januártól hatályba lépő 32 milliárd eurós konjunktúraélénkítő programot. Mint mondta, ennek része a gépkocsigyártás támogatása olyan módon, hogy a környezetvédelmi normákat betartó új autók után egy ideig nem kell megfizetni a gépjárműadót; illetve a program megkönnyíti az adóleírásokat a vállalatok és a magánszemélyek számára, különös tekintettel a épületfelújításokra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...