Feljelentést tett a Jobbik a Malév felszámolása ügyében
2012. november 17. szombat 13:24
A Jobbik szerint jogellenes lehet a Malév felszámolásának egész folyamata, ezért az ellenzéki párt feljelentést tett az ügyészségen.
Bertha Szilvia országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: nem készült leltár, így nem tudni, hogy a vagyonelemeket valós értéken értékesítették-e.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapvető pénzügyi és számviteli zárások nem történtek meg, pedig ezek nélkül el sem lehetett volna kezdeni a felszámolást. Szavai szerint "teljesen nonszensz és jogtalan" a Malév felszámolása.
Elmondta, már a Zrt. két leányvállalatát - a földi kiszolgáló céget és a járműjavító részleget - is értékesítették, de nem tudni, milyen áron. Hozzátette: tudomásuk szerint felgyorsult a cég tárgyi eszközeinek értékesítése, már az öltözőszekrényeket is meghirdették.
Bertha Szilvia szerint elképzelhető, hogy az értékesítéssel a magyar állam, a tulajdonosok, a hitelezők, és akár a dolgozók is kárt szenvednek. A képviselő azt sem zárta ki, hogy "esetleg mutyi van az egész mögött", és így próbálják meg kijátszani a cég vagyonát.
Közölte: a Jobbik ezért különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen, illetve hanyag kezelés, valamint a számviteli szabályok súlyos megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen csütörtökön feljelentést tett.
Az újságíróknak átadott dokumentummásolat szerint a Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett feljelentést Bertha Szilvia írta alá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...

