Felhős, esős, de enyhe napunk lesz szerdán
2025. február 25. kedd 19:30

Éjjel nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de hajnalban az északkeleti, keleti tájakon még kevesebb lesz a felhő. Főként az ország nyugati felén az éjszaka második felében eső, zápor elszórtan fordulhat elő.
Szerdán zömmel erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt a Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet.
Az ország nyugati felén, kétharmadán több helyen is lehet eső, zápor, amely délutánra általában megszűnik, de délnyugaton tartósabb csapadék is előfordulhat.
Ma a déli szél az Észak-Dunántúlon, holnap az északira forduló szél a Nyugat-Dunántúlon lesz élénk, utóbbi olykor erős is.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon 2 és 6, keletebbre általában -3 és +2 fok között változik, de az északkeleti fagyzugokban kissé hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 8 és 15 fok között várható, de az Északi-középhegységben, Budapest körül és az Alföld északnyugati részein néhány fokkal hűvösebb lesz.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Kedden is felhős, esős időt várnak az...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Berobban a kánikula, 37 fok is lehet...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Négy városból is riasztották a...

