Felfüggesztették az elszámoltatási kormánybiztos ellen indított pert
2011. június 08. szerda 15:44

Felfüggesztette a tárgyalást a Pest Megyei Bíróság abban a perben, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen jó hírnevük megsértése miatt. A bíróság nem jogerős végzéséről Budai Gyula (képünkön) tájékoztatta szerdán az MTI-t.
Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc tavaly augusztusban perelte be Budai Gyulát, akkor még mint miniszterelnöki megbízottat, a fideszes politikus 2010. július 28-i sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt. Budai Gyula az említett tájékoztatón azt mondta, dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hamisan tanúskodott az ügyészség előtt.
A Pest Megyei Bíróság végzése szerint - amelyről az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatta szerdán az MTI-t - annak bizonyítása megtörtént, hogy a felperesek által sérelmezett nyilatkozat a sajtótájékoztatón elhangzott.
Ezt követi az alperes, Budai Gyula azon bizonyítása, hogy a tavaly júliusi sajtótájékoztatón általa megfogalmazottak valós tényeken alapulnak. A kormánybiztosnak azt kell bizonyítania, hogy a felperesek jogerősen elkövették a hamis tanúzás bűntettét, és így mentesülhet a polgári jogi felelősség alól. A végzés szerint azonban a polgári bíróság hatáskörét meghaladja, hogy állást foglaljon és döntést hozzon a hamis tanúzás bűntettének elkövetése ügyében. Ugyanakkor a felperesek személyhez fűződő jogsérelmének alapja csak a büntetőbíróság jogerős döntését követően bírálható el - teszik hozzá.
Mindezekre tekintettel a bíróság előkérdésnek tekintette a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben indult büntetőeljárás jogerős lezárulását, ezért felfüggesztette az ellene indult per tárgyalását - közölte Budai Gyula.
A Pest Megyei Bíróság végzése nem jogerős, fellebbezésnek van helye.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Csaknem végzett két testvér egy...

