Fel kell készíteni a gyerekeket a biztonságos közlekedésre
2016. augusztus 31. szerda 16:21
A tanévkezdés baleseti kockázatot is jelent, a szülőknek érdemes felkészíteniük gyerekeiket a biztonságos közlekedésre - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója szerdán az MTI-vel.
Győrfi Pál közleményében arra kéri a szülőket, hogy előre tervezzék meg az egyedül közlekedő gyerekük számára a legbiztonságosabb útvonalat. Továbbá beszéljék meg vele, hogy soha ne lépjen az útra jármű vagy fa takarásából, mindig a kijelölt gyalogátkelőhelyen és kizárólag zöld jelzésnél lépjen az úttestre.
Ha a gyerek kerékpárral jár iskolába, fontos, hogy járműve fel legyen szerelve a kötelező tartozékokkal, és hogy betartsák a láthatóságra vonatkozó szabályokat, hiszen egyre korábban fog sötétedni - tette hozzá.
A mentők azt kérik a járművezetőktől, hogy az elkövetkező hetekben fokozottan figyeljenek a gyerekekre, és segítsék őket a biztonságos közlekedésben. Idén már négy gyermek vesztette életét közlekedési balesetben Magyarországon - jegyezte meg.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

