Ezrek várnak hiába a múlt havi nyugdíjra
2010. március 04. csütörtök 08:33
Legalább kétezer, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványon keresztül nyugdíjban részesülő idős művész - többük a Kossuth-díj vagy más rangos kitüntetés tulajdonosa - nem kapta meg februárban a megélhetéséhez szükséges járandóságát - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
A napilap a közalapítványtól származó információkra hivatkozva azt közölte: az elmaradás oka, hogy bár már tavasz van, a szocialista Hiller István által vezetett Oktatási és Kulturális Minisztérium még mindig nem tette a szervezet elé az idei támogatási szerződést, amely alapján az öregségi nyugdíjakat egész évben folyósítják.
Mint írták, januárban is csak azért tudtak fizetni, mert a tavalyról megmaradt maradványösszegből sikerült átcsoportosítani a szükséges pénzeket.
A művészek nyugdíjának elmaradásáról a Magyar Nemzet is beszámolt csütörtöki számában, a lap szerint 2050 nyugdíjasról van szó, akiknek összesen 100 millió forint járandóságot nem tudnak fizetni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Orbán Viktor: azt akarom, hogy a...
- Szállást keres szombaton a Szent...
- Orbán Viktor: vétójog nélkül nincs...
- Pécsett is romlott a levegő minősége
- Magyarországon is kimutatták az új...
- Jön a Szilveszteri Szuperlottó 7...
- Már tényleg unalmas: újabb ködös,...
- Érdemes mielőbb elintézni az ügyeket...

