Ezrek mondtak fel idén az egészségügyben
2011. május 30. hétfő 08:44
Az idei év első három hónapjában már kétezer orvos és szakdolgozó hagyta ott a munkáját, közülük sokan külföldre mentek dolgozni az alacsony magyarországi fizetések miatt.
A Népszabadság azt írja, évek óta annyi orvos megy külföldre, mint ahányan az orvosi egyetemeken végeznek. Az elmúlt évben több mint 1100 orvos kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt a hatóságoktól, közülük minden másodiknak még szakvizsgája sem volt.
Csiba Gábor, a miskolci megyei kórház főigazgatója szerint már nincs olyan napja, hogy két-három dolgozója, leggyakrabban nővérek, ne adnák be a felmondásukat.
Ma már talán nincs orvosi szakterület, amely ne volna hiányszakma Magyarországon. Míg korábban Romániából viszonylag sok orvos érkezett a magyar egészségügybe, addig ma már nekik is inkább Franciaország az úti céljuk. A magyar egészségügyi dolgozók többsége az Egyesült Királyságban és Németországban vállal munkát.
Az orvosok nagy európai keresletének oka, hogy egy 2004-es uniós munkaidő-direktíva miatt egy orvos sem dolgozhatna 60 óránál többet egy héten. Ezt a szabályt Nyugat-Európában betartják, ezért alakult ki ott nagy hiány. Az öregedő lakosságot azonban az ottani kormányok nem hagyhatták orvos nélkül, ezért megfizetik őket.
A nyugat-európai orvosok ugyanakkor Észak-Amerikába, vagy az arab emirátusokba vándorolnak, ahol még többet fizetnek a munkájukért.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

