Emléknap lesz a nándorfehérvári diadal napja
2011. május 03. kedd 13:30
Az Országgyűlés nyilvánítsa az 555. évforduló tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává - kezdeményezték a parlamentnek kedden benyújtott javaslatukban fideszes és KDNP-s képviselők.
A nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről szóló előterjesztés elfogadásával a Ház felkérné a kormányt, hogy a történelmi esemény napját, július 22-ét nyilvánítsa kiemelkedő fontosságú rendezvény napjának; felhívná a kabinetet és az önkormányzatokat, továbbá felkérné a civil és kulturális szervezeteket, valamint a polgárokat, hogy minden évben, július 22-én közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg az évfordulóról.
"Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe. Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója" - olvasható a határozati javaslatban.
A kereszténydemokrata Simicskó István előterjesztésében - aki szerepel a mostani javaslat aláírói között is - február 24-én már a parlament elé került egy indítvány, amely július 22-ét, a nándorfehérvári diadal napját a hazaszeretet napjává nyilvánítaná.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Horvátország leghosszabb hídján is...