Embercsempész bukott le Mórahalomnál
2010. december 06. hétfő 09:30
A járőrök Mórahalom külterületén figyeltek fel egy cseh rendszámú gépkocsira, amelynek sofőrje, észrevéve a járőrautót, megállt, és miután három férfi kiszállt az autóból, gyorsan továbbhajtott - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A férfiakat igazoltatták. Kiderült, hogy Koszovóból érkeztek illegálisan az országba, és egyikük már nem először próbálkozott.
Közben a rendőrök az autópályán megállították a Budapest felé tartó járművet, és igazoltatták a vezetőjét. Mint kiderült: az úti cél Németország lett volna, ahová fejenként 2000 euróért vitte volna a határsértőket.
A cseh és szerb kettős állampolgárságú embercsempész és az egyik határsértő ellen - mivel a korábbi próbálkozása miatt rá kiszabott beutazási és tartózkodási tilalmat megszegte - büntetőeljárás indult, és mindkettejüket őrizetbe vették. A másik két határsértővel szemben pedig idegenrendészeti eljárást indítottak - tette hozzá az őrnagy.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Természetközeli élménypark vár...

