Eltemették csütörtökön Andy Vajnát

2019. január 31. csütörtök 17:34

Eltemették csütörtökön Andy Vajnát

Andy Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a világszerte elismert filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos búcsúztatásán. 

 

 

"A haza szeretete az ő szótárában azt jelentette, hogy megmutassa az egész világnak

ezt a magányos, sokszor meg nem értett, nyelvébe és történelmébe zárkózott népet. És ami még ennél is fontosabb: felkeltse a büszkeséget a magyar fiatalokban a saját hazájuk iránt" - hangsúlyozta Rogán Antal a csütörtöki, zártkörű gyászszertartáson elhangzott beszédében, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda bocsátott az MTI rendelkezésére.

Hozzáfűzte: Andy Vajnától távol állt a hazafias pátosz és hivalkodás, a nemzeti búskomorság.

Andy Vajna szerelmes volt Magyarországba, és ez a szerelem egész életében arra ösztönözte, hogy megmaradjon magyarnak Hollywoodban is, és kivárja azt a pillanatot, amikor visszaadhat valamit abból, amit Magyarországtól kapott. Egy percig sem volt kérdéses számára, hogy azt a tudást, befolyást és kapcsolatrendszert, amelyet egy egész élet munkájával gyűjtött össze, egyszer Magyarország szolgálatába állítsa - emelte ki a miniszter.

Rogán Antal szerint bár Andy Vajna sohasem kérkedett vele, az első pillanattól látszott rajta, hogy a magyar filmipar megújítását egész pályafutása egyik legfontosabb produceri munkájaként éli meg.

"És ezt az ügyet is sikerre vitte. Amit ígért, teljesítette. Amit vállalt, megvalósította. Neki köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk" - fogalmazott gyászbeszédében Rogán Antal.

Kitért arra is: Andy Vajna 1956-ban, tizenkét éves korában hagyta el Magyarországot, egy nehéz sorsú magyar családból indulva hódította meg világot, lett szívós munkája révén világhírű egy olyan a pályán, az amerikai film világában, amelyről mindenki azt gondolja, hogy oda születni kell.

A magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakjaként számon tartott filmes szakember életének 75. évében, hosszú betegség után hunyt el budapesti otthonában, január 20-án.

Andy Vajnát csütörtökön a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra.

MTI