Először kaptak ingyen enni a rászorulók őszi szünetben
2016. november 05. szombat 11:30

Az idei az első év, amikor nem csak tanítási időben és a nyári szünetben, de az évközi szünetekben is ingyen kapnak enni a rászoruló gyermekek, a téli és a tavaszi szünet után a most záruló őszi szünet volt az első, amikor a rászorulók folyamatos ellátásban részesültek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Rétvári Bence ismertetése szerint szintén idéntől életbe lépett változás, hogy az ellátást már közvetlenül a szülők tudják igényelni, így az önkormányzatoknak igény esetén kötelező az étkeztetés biztosítása. Idén már nem múlhat azon a gyermekek ingyenes étkezése, hogy az önkormányzat benyújtja-e a pályázatot az állami támogatásra.
A többletfeladatokra többletforrás is rendelkezésre áll a költségvetésben: 2016-ban a kormány 5,3 milliárd forintot különített el szünidei étkeztetésre, ami kétszerese a 2010 előtti 2,6 milliárd forintnak - tette hozzá.
Tavasszal mind a települési jegyzők, mind család- és gyermekjóléti szolgálatok tájékoztatták a jogosult családokat a kibővített lehetőségről és segítséget adtak az igényléshez, így biztosabban eljut a segítség a 208 ezer jogosult gyermekhez. "A kibővített rendszer így garantálja az állam által biztosított étkezés lehetőségét mindazon gyermekeknek, akik a család alacsony jövedelme miatt erre rászorulnak" - mondta az Emmi parlamenti államtitkára.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

