Elfogadták a médiatörvényt
2010. december 21. kedd 07:57
Az Országgyűlés keddre virradó éjszaka kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el a három fideszes képviselő által benyújtott, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló indítványt, amely a többi között szabályozza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogköreit, meghatározza a médiapiaci szereplők jogait és kötelességeit, illetve rendelkezik a rájuk kiróható szankciókról is.
A név szerinti szavazás kezdetén az LMP képviselői tiltakozásul leragasztották a szájukat, a párt két képviselője, Szabó Rebeka és Schering Gábor pedig "A magyar sajtószabadság élt 21 évet" feliratú transzparenst mutatott fel. A szocialista Szanyi Tibor a szavazáskor egy szájkosarat emelt fel.
A törvényjavaslat kétharmados többséget igénylő részét 256 igen szavazattal, 87 nem ellenében fogadta el a parlament, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 248 kormánypárti politikus támogatta, 35 képviselő (a Jobbik és az LMP frakciójának jelenlévő tagjai, valamint négy MSZP-s képviselő) nemmel voksolt, 16 szocialista képviselő tartózkodott.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...