Elfogadták a közmű-adóról szóló törvénymódosítást
2012. november 27. kedd 07:59
Az előző héten kivételes sürgős eljárással megszavazatott közművezeték-adón is változtathatnak a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
A Ház reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt követően döntenek egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvénymódosításokról.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslata alapján mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.
A tárcavezető indoklása szerint bár e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. Az érvelés szerint "az arányos közteherviselés elvéből tehát az következik, hogy e mentességek ne illessék meg az érintett adóalanyokat".
Az Országgyűlés előző hét kedden döntött arról, hogy adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől, a teher mértéke 125 forint méterenként.
A Ház ezt követően öt törvényjavaslat tárgyalásába kezd, így szó lesz például a honvédek jogállásáról és a hegyközségekről szóló új jogszabály-tervezetekről, illetve terítékre kerülnek a szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvénymódosítások is.
Frissítve (10:36)
Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mégsem mentesülnek a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.
A képviselők 220 igen, 32 nem és 1 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát.
A tárcavezető indoklása szerint bár e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. Érvelése szerint "az arányos közteherviselés elvéből tehát az következik, hogy e mentességek ne illessék meg az érintett adóalanyokat".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

