Életművükért díjaztak szocialista politikusokat
2012. november 24. szombat 15:49
Huszonhárom MSZP-s politikus részesült a párt elnöksége által alapított Baloldalért-díjban, az elismeréseket a szocialista párt választmányának szombati ülésén osztották ki.
A díjat átvehette Gál Zoltán korábbi házelnök, Keleti György, a Horn-kormány honvédelmi minisztere, Fülöp József egykori soproni alpolgármester, Kövér József pápai szocialista politikus és Koleszár Lajos korábbi országgyűlési képviselő, miskolci kórházigazgató is. Posztumusz elismerésben részesült a szeptemberben elhunyt Verók István, Terézváros korábbi polgármestere.
A díjazottakra a megyei pártszervezetek tehettek javaslatot. Botka László választmányi elnök azt mondta: azokat jutalmazták, akik több évtizednyi munkájukkal, életművükkel hozzájárultak a baloldal sikeréhez.
Mesterházy Attila pártelnök arról beszélt, a díj üzenete, hogy saját közösségében minden demokratának tennie kell a jelenlegi kormány leváltásáért, nem elég "a nézőtérről kiabálni". Az MSZP azért tudott két év alatt talpra állni, és azért fogja megnyerni a 2014-es választást, mert sok, a díjazottakhoz hasonló ember alkotja - mondta.
Szabados József - aki 2006 és 2010 között parlamenti képviselő, előtte négy évig pedig Baktalórántháza alpolgármestere volt - a díjazottak nevében úgy fogalmazott: nem szeretnék, hogy az elismeréssel "leírják őket", még harcolni akarnak "a briganti kormány" leváltásáért.
A választmány ezután zárt ülésen tárgyalja meg az MSZP oktatási programját, majd tájékoztatót hallgat meg az elmúlt időben rendezett időközi választások tapasztalatairól.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

