Elektromosautó-kiállítást rendeznek Budapesten
2017. március 02. csütörtök 12:30

Október 6. és 8. között először rendeznek a fővárosban nagyszabású elektromosautó-kiállítást; a Mobility Next Budapesten idén ősszel alternatív hajtású közlekedési eszközöket sorakoztatnak fel.
A SYMA Rendezvénycsarnokban az autókon túl elektromos kerékpárokat, rollereket, egyéb alternatív hajtású járműveket és azok kiegészítő berendezéseit (töltőket, akkumulátorokat, villanymotorokat) is bemutatják, szakmai programokat is szerveznek. A kiállítás célja, hogy a szélesebb hazai közönség is megismerkedhessen az alternatív közlekedés lehetőségeivel.
Évről évre új csúcsot dönt világszerte az elektromos autók eladása, elterjedésük Európa-szerte is folyamatosan növekszik. 2014-ben Norvégiában még minden századik, mára minden negyedik új eladott autó elektromos. A járművek Magyarországon is egyre szélesebb körben elérhetők, ráadásul az autók üzemeltetése is egyre olcsóbbá válik.
A Mobility Next Budapest a közép-kelet-európai régió első nagy elektromos autó és plug-in hibridautó kiállítása, ahol ráadásul alternatív hajtású közlekedési eszközöket is felsorakoztatnak. A kiállítás célja, hogy a hazai közönség is megismerje a villamosított autókban rejlő lehetőségeket, és a jövőben az elektromos autó is elérhető opcióként merüljön fel az autóvásárlók számára. A kiállításon emellett elektromos kerékpárok, rollerek és más környezetbarát eszközök is láthatóak majd.
„A világban elektromosautó-forradalom zajlik, és már látszik, hogy a megújuló energiával működő autóké a jövő. A nemzetközi autómárkák kivétel nélkül foglalkoznak a témával, az ilyen típusú autók gyártása és felhasználása már a haszongépjárműveknél is egyre meghatározóbb. Ráadásul a fejlődő országok kormányai is pártolják az elektromos autók elterjedését. Ezért a kiállításra nemcsak azokat várjuk, akik autóvásárláson gondolkodnak, hanem minden olyan érdeklődőt, aki szeretne kipróbálni egy elektromos autót, és megismerkedni a jövő technológiájával" - mondta Bárány Péter, a kiállítás főszervezője.
Forrás: Positive Communications Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárias idővel kezdődik a hét, aztán...
- Patacsi lakópark: az alvállalkozók a...
- Tiffán: helyes a tömegtermelés elleni...
- Ne felejtsünk este felnézni az égre,...
- A pécsi alagút helyett majdnem...
- Orvosi bravúr Pécsett: nyolcórás...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A teremtett világ védelmére tanítják...
- A csapadékhiány miatt alig találnak...
- Boban Marković, Margaret Island,...