Elárverezik a szocialista relikviákat
2010. november 22. hétfő 21:25
Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára a december 6-án tartandó jótékonysági árverést bemutató hétfői kormányszóvivői tájékoztatón felidézte, hogy az átadás-átvétel során 230 ilyen tárgyat találták meg különböző raktárakban, padlásokon a tárca épületében. Szeretnének ezektől végleg megszabadulni - mondta.
Mint fogalmazott, az állam nem kíván a továbbiakban gondoskodni hasonló nagy méretű, vagy akárcsak a legkisebb méretű kommunista-szocialista relikviáról sem. Ezeknek nem minisztériumi raktárakban van a helye - jelentette ki Rétvári Bence.
Szavai szerint remélik, minél többen támogatják majd, hogy érjen véget végleg húsz évvel a rendszerváltás után az azt megelőző negyven év. Zárjuk le végleg a rendszerváltást - mondta.
Az államtitkár hozzátette: az árverésen milliós nagyságrendű bevételre számítanak, a rendhagyó aukción befolyó adományokat a Katolikus Karitásznak utalják majd át.
A tájékoztatón a sajtó képviselőinek bemutattak néhány elárverezendő tárgyat, több Lenin-szobrot, portrét, illetve Rákosi Mátyásról készült fotót.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...