Eladási rekordokat döntött a Zuschlag-könyv, utánnyomják
2014. március 18. kedd 14:23
Utánnyomják Szalai Vivien Zuschlag Jánosról szóló, a Pártházból börtönbe című portrékötetét, mert azt néhány nap alatt "szétkapkodták". Erről a könyvet kiadó Napi Gazdaság Kiadó tájékoztatta kedden az MTI-t.
A közlemény szerint "a nagy médiavisszhangot" kiváltó könyv eladási rekordokat döntött.
A kiadó közlése szerint a kötet az Alexandra és a Bookline összesített eladási listáján már a harmadik napon az első helyre ugrott, a Libri online-listáján pedig a második helyen áll.
A rendkívüli érdeklődésre tekintettel a kiadó az azonnali utánnyomás mellett döntött - közölték.
A könyv március 10-én jelent meg, és abban Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő egyebek között azt állította, miután 2004-ben lemondott a képviselőségről, 2006-ban képviselőjelöltnek választották a kiskunhalasi MSZP-ben, majd megállapodott vezető szocialista politikusokkal, hogy visszalép, és ezért ötvenmillió forintot kapott egy nejlonszatyorban.
A könyv megjelenésekor adott interjúban a börtönből nemrégiben szabadult Zuschlag János arról is beszélt, hogy amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban ő "intézte" a pályázati ügyeket, volt olyan pályázat, amelynek nyernie kellett, és erről a miniszter is tudott.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Hűvös éj után napsütésre is...

