Egységes nemzetpolitikát tart kívánatosnak az MDF
2008. augusztus 07. csütörtök 18:37
A "Felelősséggel a nemzetért, felelősséggel a magyarságért!" címet viselő chartát az MDF reményei szerint mind az öt parlamenti párt vezetője aláírja majd. "Ezzel vállalják, hogy visszatérnek a rendszerváltáskor kijelölt útra, így nemzeti érdekeinket előtérbe helyező, ám másokat tiszteletben tartó nemzetpolitikát folytatnak" - mondta el Kerék-Bárczy Szabolcs.
A charta aláírói emellett vállalnák, hogy a magyarság nemzetközi képviseletekor felülemelkednek a belpolitikai viszályokon és a megosztás "exportálása" helyett egységesen lépnek fel, valamint elhatárolódnak a magyar közéletben egyre gyakrabban feltűnő szélsőségektől - ismertette.
Az MDF külügyi kabinetjének vezetője szerint a kiéleződött belpolitikai helyzet a határainkon túl is feszültségeket okozott, megosztva ezzel a környező országokban élő magyarságot. Véleménye szerint jelenleg nincs közös nemzeti gondolkodás, nincs átfogó nemzeti stratégia, mely az egész magyarságot képviselné.
"Realista, idealista külpolitikára lenne szükség. Összefogással, egységesen kell segíteni a határon túli magyarokat olyan módon, hogy elsősorban az ő érdekeiket vesszük figyelembe" - szögezte le Kerék-Bárczy Szabolcs.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...