Egyre többen dolgoznak részmunkaidőben
2010. május 22. szombat 15:55
A növekedés hátterében a KSH szerint egyrészt az átmeneti munkaidő-csökkentés, illetve a teljes munkaidős szerződések egy részének részmunkaidőssé alakítása áll.
Ugyancsak a gazdasági válság bizonytalan körülményeivel összefüggésben a munkáltatók növekvő számban kötnek határozott idejű szerződést a munkavállalókkal. Ilyen formában dolgozott a 15-64 éves alkalmazottak 8,4 százaléka, míg az uniós átlag 13,5 százalék. Számuk az elmúlt években folyamatosan emelkedett, és 2009-ben 277 ezret tett ki Magyarországon.
Tavaly folyamatos volt a foglalkoztatottak számának csökkenése, a 2009. évi 3 millió 751 ezer fős létszám 55,4 százalékos rátát jelentett a 15-64 éves népesség körében, ami az egy évtizeddel korábbi helyzetnek felelt meg. A KSH indoklása szerint a korábban is alacsony foglalkoztatási színvonalban szerepet játszik, hogy az atipikus munkavállalási formák kevéssé elterjedtek Magyarországon az unió átlagához, illetve egyes korábban csatlakozott tagállamokhoz képest. Ennek ellenére tavaly a gazdasági válságra adott kényszerű munkaerőpiaci válaszok egyik iránya éppen az atipikus munkavállalási formák gyakoribbá válása volt.
A válságra a közepes és nagyobb vállalkozások jelentős része létszámcsökkentéssel reagált. A legnagyobb létszámvesztés a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek gyártása, illetve a járműgyártás ágazatban történt, itt 5 munkahelyből egy megszűnt a válság időszakában. A létszámleépítésre kényszerülő vállalkozások először általában a kölcsönzött munkaerőtől váltak meg.
A munkanélküliségi ráta 2009-ben folyamatosan nőtt, és a negyedik negyedévben már 10,5 százalék volt. A ráta minden korcsoportban nőtt, de leginkább a 15-24 éves fiatalok helyzete volt kedvezőtlen. Tavaly 79.000 munkanélküli fiatal volt, munkanélküliségi rátájuk pedig egy év alatt 19,9-ről 26,5 százalékra emelkedett.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...