Egy bankrablót lelőttek, egyet elkaptak, egyet keresnek
2010. november 28. vasárnap 12:51
A tűzpárbajban lelőtt egyik rablón és a kirabolt pénzintézet közelében elfogott férfin kívül a rendőrség azt a harmadik feltételezett elkövetőt keresi, aki miatt péntek este lezárták a XIX. kerületi Szigligeti utca egyik lakótömbjét - tette hozzá a főkapitány. A lezárt épületbe, amelyet a Terrorelhárítási Központ munkatársai fésültek át, éjjel fél kettőkor engedték vissza az embereket.
Miután kiderült, hogy a harmadik elkövető nem a házba menekült be, a rendőrség kiterjedt hajtóvadászatot indított kézre kerítésére - mondta Tóth Tamás.
A főkapitány közlése szerint a tettesek összesen 2,8 millió forintot zsákmányoltak a bankból, amelyet egyébként egy évvel ezelőtt feltehetően ugyanez az elkövetői kör fosztott ki, akkor 9 millió forinttal távoztak a pénzintézetből.
A múlt pénteki rablásnál az úgynevezett néma riasztó és állampolgári bejelentés alapján érkeztek a rendőrök a bankhoz, majd a közelben elfogták az egyik elkövetőt, akinél maroklőfegyvert találtak; egy másik rablót, akinél sorozatlövő volt, tűzpárbajban lőttek le a rendőrök - mondta Tóth Tamás.
Fülöp Valter, a főkapitány bűnügyi helyettese hangsúlyozta: a rendőrök jogosan használták a fegyverüket, ez már a vizsgálat első szakaszában biztosan állítható, hiszen a rabló rájuk lőtt.
A bűnügyi helyettes a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem árult el a harmadik elkövetőről.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...