Egész napos bibliaolvasást rendez a Vörösmarty Színház
2016. november 26. szombat 10:25

Újszövetségi Maraton címmel ötödik alkalommal szervezi meg mintegy húsz órán át tartó bibliaolvasási programját advent első vasárnapján a székesfehérvári Vörösmarty Színház.
Öt évvel ezelőtt merült fel a teátrum vezetésében az a gondolat, hogy az adventi időszakban a bibliaolvasást közösségi eseménnyé emelje - idézte fel Hirtling István színművész az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Mint mondta, az első években még a színház művészei olvasták fel az Újszövetség egyes részeit, mára azonban "átengedték a nézőknek" ezt a feladatot.
A húsz órán át tartó közösségi programra bárki jelentkezhetett, a színház aulájában tíz perces felosztásban, a négy evangélium, illetve a Jelenések könyvének olvasására várták a feliratkozókat. A program vasárnap hajnali négy órakor veszi kezdetét és nagyjából vasárnap éjfélre fejeződik be.
Hirtling István elmondta, hogy a feliratkozási lehetőség két héttel ezelőtt kezdődött el és két-három nap alatt a helyek több mint hatvan százaléka betelt. Jelenleg már csak öt időpont van szabadon - tette hozzá a színművész.
Az idei program kiegészül a fehérvári gimnáziumok ének- és zenekarainak fellépésével, akik egész nap, a színház előterében és kávézójában muzsikálnak majd.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: MTI/Vajda János
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdőlt az országos hajnali...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...