Drágul a lottó, de nőnek a nyeremények
2016. november 07. hétfő 10:38

A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint az ötöslottó, a hatoslottó, a skandináv lottó, a joker és a puttó játékainak részvételi szabályai november 6-tól megváltoznak, a legfontosabb az, hogy a játékok ára egységesen 250 forintra emelkedik.
A Szerencsejáték Zrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a több sorsolásra érvényes, öthetes szelvényeket (az ötöslottó, joker, hatoslottó, skandináv lottó esetében) már korábban, október 9-től kezdődően érintette a változás.
Kitértek arra, hogy a díjakkal együtt emelkednek a játékban megnyerhető összegek is. A joker árával együtt például jelentősen emelkedik a fix nyeremények összege, a puttónál pedig a tétekkel együtt nő a megnyerhető összeg: az elérhető főnyeremény 12,5 millió forintra emelkedik.
A lottójátékok esetében az árak emelésével, így a nyereményalap növekedésének köszönhetően dinamikusabb lesz a halmozódás, hétről hétre még nagyobb - akár rekordösszegű - főnyeremények is elképzelhetők.
Az MTI érdeklődésére közölték, hogy a Szerencsejáték Zrt. 2015-ben rekordévet zárt, a társaság árbevétele meghaladta a 350 milliárd forintot. A 2016-os árbevételről közölték: egyértelműen tapasztalható, hogy idén a bukmékeri fogadások keresletének növekedése miatt - főként a labdarúgó Európa-bajnokságnak, a jelentős labdarúgó bajnokságoknak, a fogadópontoknak, az információs és tartalomszolgáltatási fejlesztéseknek, a kiemelkedő eseményszámnak, az élő fogadásnak, a tippmixradar okostelefon alkalmazásnak, illetve a promócióknak köszönhetően - a fogadások részaránya megközelítette a teljes árbevétel felét, mintegy 45 százalékot ér el.
A 2016-os év egyik jellegzetessége, hogy a nagyobb számsorsjátékok esetében (ötöslottó, hatoslottó, skandináv lottó) meglepően sok szerencsés nagynyertes volt, az ötöslottó főnyereményét idén eddig már 6 alkalommal nyerték meg 464 millió és 1,5 milliárd forint közötti nyereményekkel. A hatoslottón 8 alkalommal, a skandináv lottón pedig 7 alkalommal örülhettek a főnyereménynek - közölte a Szerencsejáték Zrt.
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...