Demján, Csányi, Várszegi - a leggazdagabbak listája
2008. június 18. szerda 23:21
A Napi Gazdaság kiadásában megjelenő 2008-as kiadványt Demján Sándor vezeti, aki a tavalyi rangsorhoz hasonlóan Csányi Sándort és Várszegi Gábort előzi meg. Az összeállítást idén először három lista egészíti ki, ezekben az ötven legdinamikusabb fiatal, a huszonöt legsikeresebb asszony mellett a hazánkban élő huszonöt sikeres és gazdag külhoni üzletembert találni.
Pénzügyi befektetések, kereskedelem, informatika de legfőképpen ingatlanbefektetések szerepelnek a leggyakrabban a tehetős magyarok névjegyén. Az idén, ezúttal hetedik alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadvány „erősorrendjében" az eltelt közel egy év az élmezőnyben nem hozott jelentős változást. Az élen immár második éve Demján Sándor áll, aki egy év alatt újabb 40 milliárd forinttal gyarapította vagyonát.

Ez, tekintetbe véve a TriGránit egyre nagyobb mértékű kelet-európai és oroszországi fejlesztéseit egyáltalán nem túlzás, s ezt a vagyonnövekményt a subprime-válság kedvezőtlen hatásai sem érintették jelentősen. Nem így, a dobogó második fokán álló Csányi Sándort, akinek érzékeny veszteséget okozott az OTP részvényárfolyamának csökkenése. A tavalyival egyező első öt közül még Leisztinger Tamás cégeinek teljesítménye érdemel figyelmet - nem csupán ingatlanfejlesztései, hanem a Forrás Rt.-is szép nyereséget hozott.
Mint ahogyan Bige Lászlónak is jól jött a mezőgazdasági árak megugrása - ez ugyanis magával hozta a műtrágyák iránti igény ugrásszerű növekedését. Jó érzékkel erre már évek óta fejlesztésekkel készült.
Váratlanul az első tíz közé küzdötte fel magát Kovács Gábor. A jelentős műgyűjteményéről és a Kogart Galériáról ismert üzletember az egykori Sasad téesz ingatlanvagyonát értékesítette a közelmúltban, s ezzel szökkent a top-10-be.
Az elmúlt évben tovább nőtt a Brókernet három alapítójának vagyona is. Az immár kibővült tevékenységgel rendelkező biztosítási brókercég értékét szakértők 80-100 milliárd forintra teszik. Mi ennél szolidabb, 60 milliárdos értékkel számoltunk, s így illesztettük a rangsorba a „3 K-t" - azaz a Kostevc, Kutvölgyi, Kósa triót.
Tavaly is jól teljesített - és bővült - a Fornetti. Palásti József „pogácsabirodalma" immár Ukrajnától Dubaiig terjed, s a kecskeméti székhelyű cég Európa második legnagyobb franchise-hálózatát üzemelteti.
Még egy figyelemre méltó jelenség: nagyon úgy tűnik, hogy a Rubik-kocka után egy másik korszakalkotó magyar találmány is világsikert arat. Darvas Ferenc nanotechnológián alapuló laboratóriumi berendezései ugyanis már tavaly megkezdték diadalútjukat a világ nagy vegyipari és gyógyszerészeti cégeinél - ennek következtében a Darvas cégcsoport értéke is jócskán emelkedett.
A 100 leggazdagabb idei kiadása meglehet túlzottan kedvező képet mutat a magyar gazdaságról, hiszen fejlődésről, terjeszkedésről és nemzetközi mércével mérve is jó teljesítményekről ad számot. Mindez nem feledtetheti az alapvető strukturális és pénzügyi gondokat - amelyekkel a leggazdagabb magyaroknak - idén is szembe kell nézniük.
a100leggazdagabb.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...