Csepeli kettős gyilkosság: van már vádirat
2010. december 13. hétfő 15:08
K. Tamást előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolják. D. Gábort bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolják - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A vádirat szerint a vádlottak 2009. január 7-én este hat óra után megjelentek a Budapest XXII. kerületében működő Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol előzetes elhatározásuknak megfelelően, annak érdekében, hogy a D. Gábor vádlottra összegyűjtött terhelő dokumentumokat a sértettek ne tudják a hatósághoz eljuttatni, K. Tamás vádlott engedély nélkül tartott lőfegyverével lelőtte az iskola vezetőjét és egyik tanárát.
Az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja.
A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekménnyel összefüggésben megsérült gondnokot, Kun Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt.
A vádlottak előzetes letartóztatásban vannak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

